Ő Irena Sendler. A második világháború idején vízvezetés szakértőként dolgozott a varsói gettóban, ám ez csak az álca volt. Zsidó csecsemőket és gyerekeket csempészett ki a táborból a szerszámos ládája aljában, vagy egy nagy zsákban a hátán. Nap, mint nap, dacolva a veszéllyel. Volt egy kutyája, akit betanított, hogy ugasson, amikor látja őt kijönni a tábor kapuján. A kutya ugatása ugyanis elnyomta a gyerekek zaját, így a náci katonák nem vették észre mi történik. Egy ideig. Mikor mégis rájöttek, súlyosan megverték a nőt, összerugdosták, eltörték mindkét kezét lábát. Addigra azonban már sikerült megmenteni 2500 gyereket. Irena felépült és a háború után segített a kiszabadított gyerekeknek visszatérni a családjukhoz (már akinek még volt életben maradt rokona) vagy új családot keresett számukra. Irenat Nobel-békedíjra is jelölték, de nem ő kapta meg végül. 4 éve halt meg, 98 évesen. Azért meséltem ma ezt el, hogy lássátok: egy nő lelke, bátorsága, emberségessége és szeretete életeket menthet. Legyünk büszkék arra, hogy nők vagyunk!