Fölébredt egy meg nem írott dal.
Hang nélküli hangon megszólal.
Fölkapom rá én is a fejem,
sebességet vált rá a szívem.
Halkan járok lépteim fölött,
a semmit érzem tíz ujjam között,
hallgatom, mi sosem hallható,
s többet mond, mint egymillió szó.
Furcsa zaj a csend,
furcsa hang a csend,
furcsa dal a csend.
Megérint a csend, mint jóbarát,
szomjazom a képzelet-szavát,
éhes vagyok, bontja asztalát,
s a holnapot, mint almát nyújtja át.