… megfogta a kezem …

„Megfogta kezem és szótlanul, mozdulatlanul ült ágyam mellett. Az emberi kéz érintése jólesett. A fájdalom elcsendesedett, s a zsongó békében, mely reám köszöntött, megnyugodva éreztem ezt az emberi kezet, amely az idegen világban, a váratlanul reám zuhant nyomorúságban érzelgősség nélkül figyelmeztetett, hogy az emberi részvét és segítség minden szörnyűség közepette is működik. (…) Arcán megjelent az a szomorú mosoly, melyet nem tudok elfelejteni: mintha tehetetlenségében mosolyogna ilyen szomorúan, mintha bevallaná…, hogy tudásának és segítőkészségének körülbelül ez a határa, ez minden, amit egy ember végső szükségben tehet egy másik emberért.” (Márai Sándor)

Magamban…

még
egy éjszaka
vagy kettő
vagy három
nem is tudom
várom vagy
nem várom
azt tudom
hogy remegek
miattad
érted
a kutyus megismer-e
még téged
a házunk illata
finom lesz e néked
az ágyunkban tudsz-e
aludni mélyen
mint régen
ha megkérded
mit érzek
mit válaszolok
hogy megnyugtassalak
azt tudom,
azt tudod
hogy mindig
szerettelek
a szerelem
persze múlandó
te is, én is tudom
melletted leszek
jóban rosszban
hiszen ezerszer
kimondtam
igaz nem az oltárnál
csak magamban

MoMo
2010.március