https://www.youtube.com/watch?v=4k_36NrrOMg

„Amikor elakadunk, a lélektani munkán kívül két tényező lehet segítségünkre. Az egyik az erkölcsi tartás, a másik az eleven spiritualitás. Például van valaki, aki nem tud biztonságosan kötődni – Magyarországon minden második felnőtt ilyen. Belép egy társkapcsolatba, de ha akarna, se tudna stabilan kötődni a másikhoz, mert sebzett – tehát könnyebben kibillenthető, elragadható, elcsábítható. Főleg, ha hiányérzete támad, ilyenkor ugyanis nem azt ismeri fel, hogy amit kap, azért kevés neki, mert nem kötődik eléggé a másikhoz, hanem azt, hogy a társa nem ad neki eleget.

Mi az, ami ilyenkor segíthet? Az erkölcsi tartás. Ám az a tapasztalatom, hogy sokak életében ez a megközelítés csak egy ideig számottevő, majd a nehézségek állandósulása miatt átlépnek rajta. Az erkölcsi igényességünk tartást ad, és mutatja a helyes irányt, de nem gyógyít be minden sebet. Ezért vannak sokan, akik kiábrándulnak belőle, mert a morális elkötelezettségüktől várnak olyan gyümölcsöket, amelyeket az nem teremhet meg. Például, hogy a kitartásukból, hűségükből elégedettség, boldogság teremjen. Az elköteleződés ugyanis a boldogságnak csak az egyik föltétele, és nem pótolhat más összetevőket.

A másik, segítséget adó tényező a spiritualitás. Ráébredhetünk, hogy senkit se szeretnek úgy, ahogy arra szüksége volna. Ha ezt el tudjuk fogadni, az segít bennünket abban, hogy a társunkkal együtt tudjunk élni. Különben repülhetünk, mint a méhecske, egyik virágról a másikra, hogy valaki éppen úgy szeressen minket, ahogy arra vágyunk. E helyett rádöbbenhetünk, hogy az élet senkinek sem ad meg mindent. A spiritualitásunk tehát gyakran nem megold, hanem élhetővé, értelmessé tesz nehéz élethelyzeteket. Segítségünkre van, hogy egy problémát meghaladjunk, kinőjünk.”