Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon az, utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van . Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.

http://www.tudasfaja.com/tulelni-az-erzelmi-analfabetak-vilagaban/

„Ha azon gondolkodsz, merre kellene menned, soha nem jutsz sehová. Csak az út hoz tapasztalást, legyen az bármilyen is. Ez az, ami tanít, ami csiszol. Csak a saját tapasztalásod az, ami előre visz. Ezer útikönyv nem ér fel egyetlen lépéssel. Menj! Még, ha félsz is, csak MENJ!” (zen)