Egyre többet tud már az ember,

szédítő trónon ül az értelem,

előtte még megszólalni sem mer,

lenézett koldus lett az érzelem…

Mindenkinek a zsarnok parancsol,

a szintén trónra emelt önmaga,

érte süketen és vakon harcol

kegyetlenül. Egy „új kor” hajnala

kábítja el, ha riadtan megáll,

mert fél. Attól, hogy ez már a halál?!

És tanácstalan sodródik tovább

a gépcsodákat alkotó világ.

Az Istent eltemette: sírba zárta,

… tövissel ma már nem koronázza,

inkább … nevetni próbál fölötte

a komputer-kor torzult szülötte.

Talán őriztetné is a kriptát,

mert … ha mégis igaz lenne mindaz,

amit lenéz, mint a hivők titkát,

de amiről néha-néha hírt ad

az elnémított lelkiismeret,

hogy – harmadnapra a sír üres lett!

S az Isten mégis … és még ma is él,

a Bibliában Ő üzen, beszél…

Akkor … mi lesz? – Azt nem lehet leírni!

A Feltámadottban hinni kell,

hinni, hinni!